Milyen csaptelepet válaszunk indusztriális fürdőszobába?

Stacy Barnes/ október 13, 2019/ Default

Látható csövek és csaptelepek

Bevezetésnek ejtenék néhány szót arról, hogy mégis milyen az az indusztriális stílus és miért nem illik hozzá akármilyen csaptelep. Az indusztriális, vagy más néven ipari stílus a 2010-es évek közepén indult hódító útjára és máig az egyik legkedveltebb lakberendezési stílus. Rideg, fémes benyomása ellenére népszerű, mert meglehetősen sajátos formatervezéseket használ, és bátran oltható olyan irányzatokkal, mint a rusztikus vagy minimalista vonal. Emellett költségtakarékos is, ha az ember szemfüles, hiszen elsősorban betont, fémet, vasat, üveget és acélt igényel. Vakolatlan falak (ahol a struktúra a hangsúlyos) és szem előtt hagyott gépészeti elemek, csövek, csaptelepek jellemzik. Alapvetően semleges színei vannak: matt, szürke, barna és ezeknek különböző árnyalatai. Önmagában nem egy családi ház stílusa, de nem kell lemondanunk róla, csak azért, mert tisztán túlságosan rideg. Mint már említettem, a vintage, rusztikus vagy a minimalusta stílus mind nagyon jó kiegészítései lehetnek. Bátra használjuk egy-egy elemét és lágyítsuk a magunk ízlése szerint.

Indusztriális és csaptelep

Az ipari stílus megengedi, hogy olyan helyeken olyan anyagokat használjunk, amiket egyébként eszünkbe se jutna. Így lesz a régi varrógépből és egy bolhapiaci fémtálból mosdókagyló, és egy régi katonai ládából törülközőtartó. Válasszunk a fémekkel kontrasztban álló kiegészítőket, törülközőket, zuhanyfüggönyt, fürdőszobaszőnyeget. Kellő kreativitással igazán eklektikus hatást érhetünk el. Nagyon fontosak a részletek. Éppen ezért ugyanolyan figyelmet kell szentelni a szappantartó kiválasztására, mint a csapra. A csaptelepek már nem csupán funkcionális tárgyak, hanem dizájn elemek. Határtalan formaválasztéka van a csapoknak, így biztosan megtaláljuk az igényeinknek megfelelőt. Ebben az esetben egy olyan darabot, amely színében és stílusában is kitűnik. A fém ugyanis az egyik leghangsúlyosabb kiegészítője az soft loft lakásnak. Nem kell beérnünk a grafitszürke, fekete csaptelepekkel és nem kell leragadnunk egy egyszerű króm modelleknél sem. Választhatunk bronz, rózsaarany, arany, esetleg még ennél is extrémebb színeket, ha a lehetőségeink engedik.

Csaptelep forradalom a lakásban

Az új lakberendezési irányzatok arra kényszerítették a gyártókat, hogy még a leglényegtelenebbnek tűnő tárgyak esetében is figyelembe vegyék a formákat, színeket. A csaptelep is ennek köszönhetően nőtte ki magát.

Mielőtt berohannánk az első barkács- vagy lakberendezési áruházba, érdemes néhány dolgot átgondolnunk. Először is el kell döntenünk, hogy hova vásárolunk csaptelepet, ugyanis étezik mosdó-, zuhany-, mosogató-, kádtöltő- vagy épp bidéhez való csap. Általában figyelni kell arra, hogy egy termékcsaládból kerüljenek ki, ez azonban megszegendő szabály az indusztriális stílus esetében. Minél változatosabb és eklektikusabb, annál jobb hatást érhetünk el. Ha lehetőségünk van rá, szerezzünk be egy régi, használt darabot, és mellé egy nagyon flott, teljesen új csapot.  

Ha már tudjuk melyik helyiségbe, akkor el kell döntenünk, hogy álló vagy fali, kádtöltő esetén pedig kádperemre szerelhető csaptelepre van-e szükségünk. Gondolkodjunk előre! Ha olyan kádat szemeltünk ki magunknak, ami már alapból úgy van kialakítva, hogy a csap helyét kihagyták, akkor kádperemre szerelhető terméket kell beszereznünk. Amennyiben szabadon álló kádban találtunk rá az igazira, akkor padlón álló kádtöltő csap lehet egy kiváló alternatíva. Miután ezekkel megvagyunk, nagyjából félúton járunk az álomfürdőszoba felé.

Következő körben azt kell átgondolnunk, hogy milyen működtetésű számunkra az ideális csaptelep. Az ipari stílus nem mindennel összeegyeztető. El kell felejtenünk az érintésmentes, érzékelővel ellátott darabokat, mert azok túlságosan modernek. De így is van miből választanunk. Akadnak egykaros, illetve kétkaros csapok. Ez leginkább attól függ, hogy a klasszikusabb vagy a modernebb vonalat helyezzük előtérbe. Nagyon különleges és trükkös választás lehet az elasztikus vagy kihúzható csaptelep, bár ezek már inkább kényelmi funkciók. Minden esetre, ha az ergonómia is fontos szempont, akkor érdemes ezeket is mérlegelni.

Mi a helyzet a csaptelep színével?

Remekül tud kinézni egy rózsaszínre festett, klasszikus csempékkel kirakott fürdőszoba, fém elválasztókkal, fém zuhanykarnissal és fekete csappal. De ugyanez igaz, ha szürke vakolat kerül csak a falra és mellé egy kétkarú, hajlított, rózsaarany színű csap kerül a mosdókagyló fölé. Színek terén nagyobb a mozgásterünk. Ameddig nem fehéret szeretnénk használni, bármi szóba jöhet, még a hagyományos króm csaptelep is – amennyiben a formája kellően különleges. Személy szerint az én kedvencem a már kopott aranyszínű, antik forma. Ezzel érhető el igazán eklektikus hatás. A csap alatti vízcsöveket is bátran hagyjuk szabadon. Nem kötelező, viszont nagyon furfangos. Egy ilyen megoldás is ugyanúgy lehet esztétikus, mint egy hosszú mérlegelés után választott szekrény vagy zárt állvány.

Share this Post